Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzet


A Gödöllői-dombság szívében 1990 nyarán hozták létre a Tájvédelmi Körzetet az itt található kiemelkedő jelentőségű természeti és kultúrtörténeti értékek megóvása érdekében. A védett terület nyolc település határát érintve 11801 hektár kiterjedésű.

A Gödöllői-dombság a Gödöllő-Ceglédberceli dombvidék része, amely 150-200 méteres átlagos tszf-i magasságú, fiatal korú rétegekkel borított harmadkori dombság. Északról a Cserhát hegyvonulatából kiindulva a Pesti síkság, a Duna-Tisza közi homokbucka vidék és az Észak-alföldi hordalékkúp síkság közé déli irányba fokozatosan lealacsonyodva ékelődik be. Szada területén magasodó Margitától (344,2 méterével a legmagasabb pontja dombvidéknek) kezdve, az isaszegi Kálvária hegyen, a péceli Bajtemetésen, a gombai Várhegyen keresztül egészen Albertirsáig nyúló fő vonulata vízválasztó. E vonaltól keletre a Tiszába (pl.: Egres-patak), nyugatra pedig a Dunába (pl.: Rákos-patak) tartanak a vízfolyások. Az átlagos tszf-i magassága a Tájvédelmi Körzetnek 200-250 méter. A kevésbé tagolt, alföldi tájakhoz hasonló medencék mellett az erősen tagolt nagy relatív magasságú felszínek váltakozása jellemző a területre.

Elhelyezkedése, geológiai és klimatikus adottságai alapján átmeneti zóna ez a vidék az Alföld és az Északi-középhegység között. Átmeneti jellegének köszönhetően különleges mezoklíma tér jött itt létre, amely egyedülálló vegetáció létrejöttének adott lehetőséget. Ennek köszönhetően két erdőtársulás (gyertyán elegyes mezei juharos-tölgyes, kislevelű hársas-tölgyes) is innen vált ismerté a tudomány számára. Ezek az erdők a hűvös kontinentális erdőssztyepp növényzet magyarországi képviselőinek tekinthetők és másutt az országban nem (kislevelű hársas-tölgyes) vagy csak kis területet elfoglalva, egy-két helyen fordulnak elő (gyertyán elegyes mezei juharos-tölgyes).

Ez az ember által régóta lakott és nagymértékben átalakított tájra az erdővel borított területek dominanciája jellemző. A növénytakarót szemlélve az összképre az egymást váltó különböző erdőtársulások (pl.: gyertyán elegyes mezei juharos-tölgyes, melegkedvelő tölgyes, pusztai tölgyes, gyertyános tölgyesek, kislevelű hársas-tölgyes, hegyi illetve sásos égerliget, stb.) élénk mozaikja jellemző, amelyet különböző rét- és gyeptársulások (pl.: löszpusztarét, homokpusztarét, meszes talajú láprét, ártéri mocsárrét, stb.) tesznek még tarkábbá és gazdagabbá. Az előbbiekben írt természetes illetve természetközeli növényzet mellett a már említett emberi beavatkozások eredményeként a kultúr- illetve leromlott állapotú területek (telepített erdők, szabályozott patakok, stb.) jelentős hányadát teszik ki a védett területnek.

Nagyobb természetközeli erdő-vegetáció maradványok a dombság központi részein (a TK határain belül), a homok- és löszpusztagyep fragmentumok elszórva a peremi területeken (egy részük a védett területen kívül) találhatóak. A dombság vízfolyásai mentén helyenként értékes láprétek, mocsárrétek, láperdők és ligeterdők húzódnak. Ezek mellett külön színfoltot jelentenek a források környezete, valamint zárt völgyaljak hűvösebb (helyenként fagyzugos) mikroklímájú részei, ahol olyan fajok is megtalálják (vagy találták) életterüket, mint a hamvas éger vagy a foltos szalamandra (ez a faj az utóbbi évtizedben már eltűnt a dombvidékről).

E táj virágos növényei között előfordulnak a középhegységek gyakoribb, de itt már ritkaságnak számító fajai (bükk, erdei varázslófű, hamvas éger, janka-tarsóka, szentlászló tárnics, sárgaárvacsalán, magyar bogáncs, ujjas sás, magyar repcsény, stb.) mellett a pannon alföld jellegzetes képviselői (homoki gémorr, homoki kikerics, kései szegfű, homokviola, magyar csenkesz, báránypirosító, stb.) is.

A gyakrabban előforduló galambvirág és odvas keltike kora tavasszal a bársonyos kakukkszegfű, a fehér madársisak, a tarka nőszirom, a baracklevelű harangvirág, a nagyvirágú méhfű, az erdei gyöngyköles és a nagyezerjófű pedig májusban, júniusban teszi tarkává az erdők alját. A több domboldalt és dombtetőt beborító száraz gyepek is ez utóbbi időszakban a legszínpompásabbak. A ritka fajok mellett (leánykökörcsin, piros kígyószisz, sárga len, nagyvirágú gyíkfű, fehér gyíkfű, stb.) ilyenkor virít például a koloncos legyezőfű, a tejoltó galaj, a borzas len, a sömörös kosbor, a magyar kutyatej, a magyar szegfű, a mezei és ligeti zsálya, az ágas homokliliom és a budai imola. A megmaradt kis láprét és mocsárrét foltokon ugyancsak ekkor díszlik a ritka szúnyoglábú bibircsvirág és halvány harangvirág valamint a gyakoribb réti legyezőfű. A kis területeket borító zsombékosokban és égeres mocsárerdőkben ekkor már teljes pompájában zöldell a ritka rostostövű sás és zsombéksás, a fekete ribiszke valamint a réti kakukktorma.

A térség állatvilágáról sajnos csak szórványos adatok vannak. Legrészletesebben a madárfaunát ismerjük a védett területnek és a környező részeknek. A költő madárfajok száma száz körüli, köztük megtalálhatóak olyan - e tájon ritkább - fajok, mint a darázsölyv, a holló, a fekete harkály, a guvat, a barna rétihéja és a jégmadár. A fokozottan védett fajok közül figyelemre méltó a gyurgyalag nagyszámú valamint a fehérgólya és a kerecsensólyom szórványos költése. Vonuláskor, kóborlás közben illetve táplálék szerzéskor több ugyancsak ritka faj is látható a Tájvédelmi Körzet élőhelyein (gyöngybagoly, halászsas, kabasólyom, kanalas gém, nagy kócsag, süvöltő, szürke küllő, cigányréce, fekete gólya stb.)

A védett emlősök közül egyes denevér fajok, cickányok, pelék, a menyét, a hermelin, vadmacska és a borz viszonylag gyakoriak. A vízfolyások és mesterséges tavak mentén a fokozottan védett vidra is előfordul, nagy gyakorisággal, mint téli kóborló.

A kétéltűek és hüllők fajai elsősorban vízfolyások és halastavak mentén valamint száraz gyepekben fordulnak elő. Számuk meglehetősen megfogyatkozott az utóbbi időben. Gyakrabban kerül szem elé a vízisikló, a zöld és fürge gyík, a zöld leveli és erdei béka valamint a barna és zöld varangy. Ritkának számít a dombságban (így a védett részeken is) a mocsári teknős, a réz és erdei sikló, a pannon és törékeny gyík, valamint a barna ásóbéka.

A térségben évezredekre visszamenőleg megtalálhatók az emberi tevékenység nyomai. A valkói erdőben több száz méteres szakaszon ma is jól láthatók a hajdani szarmata-római védvonal, a "Csőrsz árka" maradványai. Több hely (a péceli Vár-hegy, a bagi Béla-part, a galgahévizi SzentAndrás-hegy, stb.) régi erődítések, földvárak, sáncok maradványait rejtik. Valkói SzentPál-hegyen egykor kolostor állott. Templomromok találhatóak Babat-pusztán a Templomhely és a Templomtábla dűlőben, az isaszegi Márton-berekben és a péceli Templom-dombon.

A máriabesnyői templom építésekor 1759-ben talált csont Mária szoborhoz kötődik a búcsújáróhely kialakulása Máriabesnyőn. Az ide vezető útvonalak mentén találhatóak az ún. "képes fák". Ezek hatalmas öreg fák, rajtuk keretben Mária képet vagy szobrot helyeztek el, és pihenőhelyekként tartották számon az arra elhaladó zarándokok.

A babati pusztán található az ún. Istállókastély. Az elbeszélések szerint egy tüdőbeteg Grassalkovich lány gyógyítására szolgált, az épület két szárnyában elhelyezett tehénistállók ammóniadús levegője révén. Az 1820 körüli klasszicizáló stílusú épületet főhomlokzati timpanonjaiban található domborművek (egy pesti klasszicista szobrász Huber József alkotása) a falusi életet ábrázolják: az egyikben álló férfi előtte térdelő nővel, körülötte kecskék, tehenek, pulykák, a másikban lovak, libák, gyerekek láthatók.

Egykori temetkezési helyek rejteke még az erdő. Valkón szkíta, SzentGyörgy-pusztán és Gödöllőn szarmata, Máriabesnyőn avar kori, Pécelen pedig szarmata és avar kori sírok ismertek.

Az osztrák sereg felett 1849. április 6-án jelentős győzelmet arató magyar honvédsereg halottait (800 magyar és néhány lengyel honvéd) az isaszegi erdőben temették el. Az áprilisi csata történeti rekonstruálását a település mellett évről-évre egyre növekvő számban nézik meg az akkori eseményekre emlékezők.

Különös történetük van a vácszentlászlói Kishalál-völgy, Nagyhalál-völgy, a Vér-völgy, a Rab Jancsi útja és a Benkovics nyiladék elnevezésű helyeknek. Nevezetes fák is megtalálhatóak a Tájvédelmi Körzetben (pl.: Rudolf fa, Szép-juharfa, Bethlen-fa, Storcz-fa, Képes-fa, Bagoly-fa stb.).

A dombság múltjával és jelenével szorosan összefonódik az erdő- és vadgazdálkodás története. Az elmúlt évszázadokban az erdők elsősorban a vadgazdálkodás érdekeit szolgálták (pl.: 1867-től 1918-ig királyi, 1969-től 1989-ig kormány vadászterületként), ami sokszor az erdőgazdálkodás rovására történt. Tovább nehezítette (illetve nehezíti) az erdészek munkáját a termőhelyek fokozatos szárazodása a csapadékhiány, valamint a talajvízszint csökkenés következtében. A szakszerű erdőgazdálkodás elősegítésére, illetve az itt tenyésző erdőkben lezajló természeti folyamatok megismerésére Erdőrezervátumot hoztak létre Máriabesnyőnél, amelyben a végzendő kutatások remélhetőleg választ tudnak adni a felmerült problémák egy részére.